levendula lány

Epres étcsokitorta sütés nélkül

Csoki & eperimádók figyelem! Tömör ízgyönyör, ráadásul sütés nélkül! Hát kell ennél több? Ami még jobb, hogy sok hozzávaló sem kell hozzá. Szóval tiszta szuper desszert!

Én már úgy örülök az epernek, annyira imádom. Teljesen piros gyümölcs függő vagyok! 🙂 

image

image

A kekszes alaphoz:

  • 200 g aprított háztartási keksz 
  • 130 g olvasztott vaj
  • 2 evőkanál eperlekvár (vagy bármilyen)
  • 2 evőkanál porcukor

A csokis töltelékhez:

  • 150 ml habtejszín
  • 130 g étcsoki

Tetejére 250 g eper megmosva és félbe vágva.

A kekszet összekeverem az olvasztott vajjal, lekvárral, porcukorral. Félreteszek belőle kb 1 evőkanállal a végen megszórni a tortát. Kb 23 cm-es piteforma aljára és oldalára belenyomkodom evőkanállal. Hűtőbe teszem, amíg a csokis tölteléket elkészítem. A csokit darabjaira töröm, beleteszem egy edénybe. A tejszínt kavargatás mellett felforralom, majd ráöntöm a csokira. Hagyom egy percig állni, majd összekeverem őket. Kiveszem a hűtőből az eddigieket, majd a közepére öntöm a csokis masszát, eloszlatom, majd a félbevágott epreket finoman kicsit belenyomom. Megszórom az elején félretett alappal. Hűtőben kb 2 órán keresztül hagyom pihenni. Sajnos/nem sajnos olyan szépen szeletelni nem lehet, de ez engem egyáltalán nem zavar, mert az íze kárpótol bőven! UPDATE: másnap csodálatosan kijön az egész szelet gyönyörűen, aminek azért nagyon örülök! 🙂

Facebook oldalamon várlak! 🙂

image

image

Várlak Facebookon!

Jó sütizést! Jó étvágyat!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!